A párna a legjobb tanácsadó - 15. óra

Chanyeol pov

Pár órával később is ugyanúgy érzem magam, ugyanannyira elkeseredetten és lebénulva, mint azelőtt, amit még Baekhyun illata sem tudott elmulasztani - vagyis az isteni mézes tusfürdője illata lágy aromája, édes volt mindenhogy, aminek mostanra már használnia kellett volna -, sem a gondoskodása, sem az odaadása. Hálás vagyok, természetesen igen, de újabb keserű íz költözött belém, hogy a pszichém nem tudja értékelni mindezt, pedig itt lenne már az ideje, hogy felkeljek. Nincs késő, sőt, alig három órája fekszem, jól viszont nem érzem magam sehogy sem, gyenge maradtam, amit az italnak el kellett volna intéznie, de helyette most is mindent ugyanazzal a vibráló emlékkel teszek. Abszurd volt, hogy majd nekem egy halál ennyire betesz, és bár nem voltunk sem közelállóak, de azért idegenek sem, megviselt a tudat, hogy nekem segítenem kellett volna és talán sikerült is volna, ha többször hívatom be. Felkészületlen voltam és kinézni sem néztem volna Nineulból, hogy majd erre vetemedik; nem voltak nagy gondjai, amik esetleg kísértették volna, de ezzel nem azt akarom mondani, hogy alaptalanul volt beteg, mindenki máshogy reagál a külső ingerekre, neki pedig pont itt volt elég. Akármennyire fáj bevallanom, késztetést érzek, hogy sírjak, de már csak azért se fogok, mert nem szeretném, hogy Baekhyun meglásson így, ilyen leamortizáltan, nincs szüksége rá, hogy majd pont engem kelljen babusgatnia, mert eddig sem volt így, most sem kéne. 
Visszatérve Nineulra, messze az egyik legszebb lány volt, akit megfordulni láttam felénk, és bár Jongdae előszeretettel mondogatta, mikor meglátta a várakozóban, hogy a pedofil énje előjön (igen, őrült egy alak ő), valahogy én is így voltam vele, hiába kislány, utánanéztek még a legidősebb férfiak is. Nem volt hosszú haja, de mindig festette; volt, hogy egy hónap alatt két árnyalatot próbált ki, amit furcsálltam is, de ezt meg lehet magyarázni azzal, hogy a szülei soha sem törődtek vele a lányukként, hozzánk is csak azért került, mert az osztályfőnöke hozta, mivel az anyja nem volt hajlandó erre. Ezt is mind titokban csinálták, pedig már lassan egy éve jártak ide; nagy teljesítmény, tény. Legutóbb például halvány narancssárga haja volt, amit pénzügyileg teljesen könnyedén finanszírozni tudtak, a ruhái sem voltak olcsók, sőt! Még talán túl sokat is értek, pénzforrást jelentenek minden rosszakarónak. Lényegében az egyik leglelkiismeretesebb ember, akivel találkoztam eddig, mindig bujkált az arcán egy halvány mosoly, mikor beszélt az "utálóiról" - róluk majd később -, pedig volt mi miatt szomorkodnia. Irigy voltam/vagyok rá, hogy ennyire pozitív volt egy jó ideig, és bár én sem panaszkodhatok, ég és föld volt a világszemléletünk közt. Sokan utálták és gyűlölködtek rajta, de ez csak azért volt, mert több volt náluk, és most hogyan tovább? Elvesztett az emberiség egy értékes embert, akiből még bármi lehetett volna. 

Úgy egy óra múlva már egy kicsit sikerült összekapnom magam, de hatalmas bűntudatom van, hogy ennyire mélyre süllyedtem a mai nap és mindenkinek csalódást okoztam, mert valljuk be, nem ezt várják el tőlem. Nem mondanám, hogy megfelelési kényszerem van, de ha az van? Nem tehetek róla, hogy mindenki szívében én akarok lenni az első és egyetlen mozgó ember, változtatni már nem is tudnék rajta, erőm sem lenne, annyiszor próbáltam jobb belátásra bírni magam ezzel kapcsolatban, de valahogy sosem ment, mindig csak kényszeresen hajtottam mindenkiért, hogy csillapodjon ez a "vágy" bennem.  
- Minden rendben? - fordul felém egy Baekhyun, ahogy ki tudja mit csinál a mikrónál és végigmér tetőtől talpig, mintha változott volna valami, de ezt erősen kétlem. - Vannak itt ruháid, ezek összegyűrődtek, de van fogkefém is új, lezuhanyozhatsz még, ha gondolod. Tudok csinálni szendvicset, kávét főztem le, meg kell még melegítenem, de most be is rakom, mielőtt elfelejtem. 
Ennyire se sokkolódtam le mostanában - Byun Baekhyun éppen azon van, hogy a kedvemben járjon. Képzelődöm vagy teljesen igazi amit tapasztalok?
- Nem kell semmi, Baek, lezuhanyzom újra és jól leszek - sétálok mögé, de ő belemerülve a sajátos kis dolgaiba ügyködik, úgyhogy szerintem mindezt észre se veszi. - Ah, sajnálom, nem akartam a terhedre lenni, csak... Csak kiakadtam. 
- Ülj le, részeg lehetsz még - rakja le elém a ketchupos üveget, de előtte még megütögeti, hogy a maradék a nyíláshoz folyjon. Eddig sem voltam részeg, csak egy kicsit ütött fejbe, talán picit merészebb voltam... Merészebb? Két korttyal többet iszok és több is lett volna. 
- Nem szeretném, hogy miattam fáradozz - ragadom meg a karját egy pillanatra, de neki elég ennyi ahhoz, hogy rám fordítsa kérdőjeles valóját. Tenyerét a sajátomba veszem, és bár fogalmam sincs milyen késztetés visz rá, mélyen a szemébe nézek és próbálok nem belepirulni mindebbe. - Számítasz nekem, tudod? 
- M-mondtad már párszor - tekint félre, de mire ezt megteszi, már láttam a mosolygós arcát, ami azért boldogsággal tölt el. - Változni akarok, Chanyeol. - És én érzem, megremegek. - Szóval nem leszek gonosz. Reggel azt hittem, miattam vagy ennyire rosszul, mert mondtam valamit. 
- Ha akarnék, se tudnék megharagudni rád. - Pillangók, el innen! - Mert nagyon nagyon számítasz, Baek.
- De... Van egy dolog, ami történt, amíg aludtál. Sehun, tudod ki, igaz? Írt nekem, hogy feljönne kettőre, ami történetesen húsz perc múlva lesz. 
A pillangók úgy mentek, ahogy jöttek.
- Akkor tényleg elmegyek lefürödni - engedem el a mancsát. Féltékeny vagy, Chanyeol, egy teljesen hetero férfire, aki elutasította Baeket, de nem, te ezt nem tudod elfogadni, ettől még az vagy, sőt, csak még féltékenyebb, hogy hátha meggondolta magát és elveszi tőled, pedig te fél éve úgy óvod Baeket, mint az életed értelmét. Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek...
- Be akarlak neki mutatni, szóval tényleg siess - közli halkan, amiről csak arra tudok következtetni, hogy rettenetesen ideges az egész találka miatt. 

Fél óra múlva meg már csengettek is. Nem tetszik nekem ez az egész, hogy a múlt úrfival barátkozzanak - vagy turbékoljanak -, és nem, nem a féltékenység beszél jelenleg belőlem, sokkal inkább a pszichológus. Már úgy éreztem, félre tudta tenni Baekhyun ezt a dolgot, erre egyet csettint ez a Sehoon (vagy Sehun?) gyerek és már be is állít, hogy felbolygassa a tökéletesen jól javuló idősebbet, pedig én megedzettem az utolsó két héten, állandóan mosolyogni láttam, ami nagy teljesítmény, kivéve a huszenegyedikét és a huszonkettedikét, akkor kirobbantani nem tudtam az ágyból, meg még akkor, mikor bejött a klinikába az óránkra. Összefoglalva kellett neki fellépni Kakaotalkra, hogy ez legyen... Bár ki tudja, talán még jól is kijöhetünk ebből, ha lesz egy barátja, meg meg is győzheti, hogy menjen vissza dolgozni, ha már nekem nem sikerült. 
- Akkor mik vagyunk? - veszi le a kilincsről a kezét, kétségbeesetten váltva velem szemkontaktust. 
- Azok, amit mondasz. 
- De- 
- Bármit mondasz, úgyis úgy fogok viselkedni, mint eddig.
- Igaz... Lemegyek elé - lép ki az ajtón, de mielőtt megtenné, még a hajára mutat kíváncsian és felfogva, mit szeretne, felnyújtom a hüvelykujjam, hogy teljesen tökéletesen áll neki, bárhogy is van. Volt már jobb is, de a lényeg, úgy jó, ahogy van, semmi szükség igazgatásra, maximum még egyszer beleszeretek, ami lehetetlennek tűnik, de igaz - ezen a héten (szerda van ma, csak hogy megemlítsem, milyen nagy sikere van) például kétszer is sikerült; egyszer mikor kiült az erkélyre és elkezdett véleményt nyilvánítani mindenféle emberekről, én meg rájöttem, ugyan nem volt valami következetes az életben, annál jobb emberismerő és olyan dolgokat felsorolt nekem egy ismeretlen valaki kinézetén, hogy gondolni nem mertem volna soha sem, majd pont nekem kell tőle tanulnom. Másodszor viszont nem csinált semmit, filmet néztünk, valami régi vígjátékot, ami tele volt halállal kapcsolatos "poénokkal", de ő utálja a műfajt, így elaludt közben, és a keze végig a combomon volt, szorongatta a ruhám anyagát, aztán én is elaludtam rajta. Ki hitte volna, hogy ugyanebben a pózban ébredek és vagy fél órán keresztül szüntelenül nézhetem Baekhyun arcát?
Eléggé ideges lehettem a vendég érkezése miatt, ugyanis észrevettem, sokáig magam elé nézek - vagyis az ajtóra -, több is, mint két perce valószínűleg, de sehol senki, annyira pofátlan meg nem szeretnék lenni, hogy elmenjek innen vagy ki a folyosóra, vagy a fürdőbe megmosni az arcom, de magamra kéne varázsolnom valamiféle életkedvszerűséget, nehogy megijesszem a férfit még. Szóval most csak toporgok semmi tudással, hogy mi a jó ég történik ennyi idő alatt.  
Én se tudom miért is szerettem belé, mert ha úgy vesszük, nem teljesen egy olyan ember jelenleg, akit "meg lehetne szeretni". Sokszor én is megrémülök a tudattól, hogy ha ebből kigyógyul, ki is lesz valójában vagy egyáltalán ki volt, mert emiatt az időszak miatt az életfelfogása és az egész valója megváltozott, így nem is tudhatom, tetszeni fog-e nekem a következő generációs Baekhyun, bár ezt kétlem, mert így is sikerült megszeretnem, rosszabb nem lesz. Szóval fogalmam sincs továbbra sem, mitől is lehetnek ennyire erősek az érzéseim, de erre senki más nem tudna választ adni, ha még én magam sem tudok. És Baekhyun? Ő tudná az érzéseim, ha továbbra se mondanék semmit? Megértené, hogy nekem ő több volt végig, mint egy barát és elfogadná, vagy teljesen kiborulna? Ezért sem fogom neki megmondani, mert nincs rá felkészülve, én meg nem fogom belelökni a gödörbe újra.   
- Helló~ - köszön be egy mély hang, min meg is lepődök, ahogy az ajtó nyitódik, mert tudtommal ő fiatalabb és mégis nagyon basszusos hangja van, de ahogy már belép, az első amit észreveszek, hogy eléggé magas meg nyurga, mellé pedig férfias vonásai vannak, így idősebbnek látszik, amit ugyan a mosolya kompenzál, ahogy nyújtja a kezét felém. Baekhyun említhette, hogy vannak nála, valószínűleg ezért sem lepődött meg az ittlétemen. 
- Szia - rázom meg a kezét; nagy tenyere van és erős. 
- Sehun, ez itt Park Chanyeol, Chanyeol, ő itt Oh Sehun - szól közbe Baekhyun izgatottan, mielőtt még elmondhatnám a saját nevem. Elengedem Sehoon (ki tudja, hogy írják le) kezét és félreállok, hátha tervében lenne bemenni, de csak Baekhyun indul el a kanapé felé ajkait beharapva, szinte mintha szárnyalna a boldogságtól. - Gyere, Sehunnie - fordul hátra mosolyogva. Sehoonnie? Ennyire jóban lennének? De hát nem koppintotta le a gyerek Baekhyunt? 
- Nem untad meg még a falakat? Régebben mindig mondogattad, hogy át akarod festeni a fehéret - utal a fiatalabb a rendetlenségre, ahogy átvizsgálja a helyiséget, amin én is felháborodok, bár nem hiszem, hogy jelenleg Baeket ez foglalkoztatná. 
- De, majd talán valamikor el is jutunk odáig. Chanyeol, ülj le ide. 
- Rendben - sétálok hozzájuk, de egy pillanatra elgondolkozok, mégis melyikük mellé kellene helyet foglalnom, de a megszokás miatt csak azért is Baekhyun mellé ülök. 
- Szóval... Munkahelyet váltottál? 
- Nem dolgozom, Sehun...
- Akkor?
- Itthon vagyok legfőképp.     
- Nagy vonalakban akkor semmi nem történik veled? - hitetlenkedik továbbra is a fiatal. Feltűnően megragadja Baekhyun arcát két oldalt, hogy figyeljen rá, én pedig csak értetlenül pislogok, hogy mi a jó Isten folyik itt és mégis mit akar az én Baekhyunommal. 
- Nem igazán. 
- Oh. Nem lehet valami érdekes nézni a falat. Képzeld, nálunk bent az irodában meg megy a parádé, teljesen nevetséges a helyzet. Luhan megcsókolt, aztán rá két napra Hwanhyuk felmondott, mondván elköltözik, Junmyeon meg olyan előadást csapott Yixingnek, mert rosszul könyvelte le az egyik cég gázos papírjait, majdnem sírva rohant haza, meg akkor még- 
- Hwanhyuk?! - ismételjük meg együtt az idősebbel a lényeget, amit sikerült leszűrnünk. Elköltözött? Elhidegülve nézek Baekhyunra, aki jelenleg a könnyeivel küszködik a név hallatán, én pedig már kész lennék megölelni, hogy ne féljen, de mégis csak itt van Sehoon, kimagyarázni nem tudnánk magunkat ebből már. 
- Igen, elköltözött nem tudom hova, azt mondogatta, nem bír így élni meg nem tudom, hogy nagy a bűntudata, de nem tud róla beszélni. Baek, ti nem jártatok? Vagyis régebben jóban voltatok... 
- Nem jártunk konkrétan, de ez mindegy is - rázza meg a fejét, majd szipog egyet. - Kimegyek pisilni - És ezzel fel is kelt, el is viharzott. Utána kéne mennem?
- Mi ütött belé? - ráncolja a szemöldökét a fiatal, de én csak nagyot sóhajtva befogom a szám, mielőtt még Baekhyun teljes önéletrajzát eldarálnám. - Jól van? 
- Persze. 
- Nem tűnsz valami közvetlen embernek. - Hát ezután a téma után ne is várd.
- Csak rossz napom van. 
- Ja, értem. Mi történt? - kérdezősködik tovább, ami nem zavarna, ha nem kéne arra gondolom, mi mindent történhet a vécén. 
- Ittam egy kicsit, de semmi bajom már. 
- De ugye Baekhyunnieval nem bánsz rosszul? Nem neki való egy alkoholista. Nagyon rajong érted, vagyis én ezt vettem észre, miközben írogattunk, meg most is még rólad beszélt, csak nem ordibálsz meg verekszel.
- Rajongani értem? 
- Jártok, nem? Természetes, hogy így érez. 
- Járni? Nem járunk. 
- Akkor itt az ideje.
- Nem olyan könnyű ám... 
- Oh, ha te azt tudnád! Megölelgeted, megszeretgeted, veszel neki kaját és meghallgatod a hülyeségeit, már tiéd is Byun Baekhyun! Könnyű megfejteni őt, nem bonyolít túl semmit, csak egy kicsit szétszórt saját magával, úgyhogy ne hidd, hogy majd nyitni fog feléd. Két korty pálinkától már K.O., csókolóztok, mert tuti engedi fogja, sőt, lehet ő akarja majd, reggelre meg nem felejt és szeretve érzi magát örökre. Viszont imád csókolózni, szóval arra nagyon törekedned kell, hogy ne hagyd nyugton - foglalja össze nekem Baekhyun becserkészésének a leegyszerűsített tervét. Ennyire könnyűnek hiszi? Nem az... Igen, Baekhyunt miután megismertem elég hamar sikerült megfejtenem az óráknak köszönhetően, de azok nélkül szerintem soha sem ment volna - hogy lett volna képes megnyílni, ha nem kényszerítem be magamhoz? Semmi szándékomban nincs leitatni, kezdjük ott, arra még még úgy sincs, hogy nekiessek. De azért majd talán felhasználom, ha minden rendbe jön, elvégre legjobb barátok vagy mi, sokkal régebb óta ismeri (azt az énjét is, amit én nem), így tudhatja, mit szeretne. Kedves "gesztus" volt, hogy így segíteni próbált egy vadidegen, aki valószínűleg semmit nem tud, milyen kapcsolatban állunk a barátjával, de úgy gondolom, nekem nincs beleszólásom, hogy mit mondunk, amíg nem lesz legalább egy utalás, hogy nyitni kéne a szám, Baek haragját pedig nem akarom megérezni, mert ő maga mondta, ezúttal változni szeretne. Persze, hallottam már pár alkalommal ezt tőle, de én töretlenül hiszek benne, hogy egyszer tényleg igazam lesz és minden rendben lesz a végén.
- Miről beszélgettek? - csillan egy halvány mosoly Baekhyun ajkaira és még vizes kezét a nadrágjába törli. Kérdőn pillantunk rá egy emberként, de nem múlik el a világcsoda az arcáról, ugyanígy leül mellém. - Semmiről? Hát jó. Akkor Sehun, mi volt ez a csók Luhannal? 
- Jaj, azóta alakulnak a dolgok. Kedvelem őt meg minden - jelenti ki. 
- De a Luhan nem egy fiúnév? - szólok közbe gyermeki ártatlansággal. Sehoonnak nem volt egy barátnője még Baekhyun idején?
- De, de, a Luhan egy fiúnév - mosolyodik el kipirulva, mire az idősebbik összepréseli az ajkait; láthatólag alig tudja visszatartani a fanolást. 

Mióta megszülettem, van egy olyan "képességem", hogy képes vagyok átlátni az emberek arcán - korábban talán említettem, de most is megköszönhetem magamnak, hogy figyelmeztetett, a Hwanghyukos ügy után Baekhyun fel lett kavarva. Sikerült lezárnia ezt a fejezetet, tudom, de ahogy meghallotta a nevét meg a kis történetet, teljesen biztos vagyok benne, hogy valamennyire visszaemlékezett rá és ezért sietett ki. Meg is ijedhetett, hogy Sehoon nem tud-e valamit a kettőjük múltjáról, talán ezért jutottam el odáig, hogy Baekhyun szakadt nadrágja rojtjaival babráló ujjait megragadjam és megszorítsam alig két óra együttlét során a másik férfi szeme előtt, hogy érezze, semmitől nem kell félnie, mert Ő elköltözött, elment, és ha még baj is lenne ezután, én itt lennék mindenben.
- Házasodjatok már össze, kérlek!